Minden kezdet nehéz

Volt idő,mikor azt gondoltam nincs kiút a sötétségből. Reménytelennek láttam az életet,elfordultak tőlem és aztán rájöttem,hogy én voltam az aki hátat fordított mindenkinek.Nem akartam,hogy osztozzanak velem a bánatukkal és az örömökkel,a sikerükkel és a kudarcokkal.Inkább belül vívódtam és kizártam magamból az érzéseket és nem érdekelt a másik véleménye.Így mentek tönkre a kapcsolatok.Ők se kerestek engem,így én is hátat fordítottam az un. barátaimnak..A munkanélküliség olyan volt,mint a sivatag.Forró és száraz volt.Égette a talpamat az az út amelyen jártam.A szám kiszáradt,egy értelmes mondatot nem tudtam kimondani.Az agyam pedig felmondta a szolgálatot.Nem tudtam megosztani az érzéseimet és a gondolatimat.Feleslegessé vált minden szó,nem kaptam válaszokat.A helyes irányt keresgéltem aztán rájöttem tovább kell mennem.Nem adhatom fel!-biztattam magam.Erősnek kell lennem és hinnem kell magamban.Mert minden fejben dől el!Nehezen,de sikerült állást találnom.Édesanyám által,aki nélkül sehol se tartanék!Rengeteg hálával tartozom neki!A munka nekem való.Kikapcsol és elvonja a figyelmemet a magányról.Közben pedig emberek között vagyok,olyan emberek között akik hamar befogadtak engem.Olyan kolleganőkkel vagyok egy szobában akikkel nagyon jól kijövök.Nekem pont elég ez a két ember.Nem kell több.Mi a helyzet a pasikkal?Hát....nem mondanám,hogy alakulnak a dolgok,de biztosan lesz majd valaki.Vagy az ismertségi körömből vagy máshonnan.Ki tudja,majd eldől a sorsom,de közben próbálom saját magam alakítani.Barátokra vágytam és megkaptam.Pont jó így és nem szabad panaszkodom és nem vágyhatok másra és többre.Mert az élet túl rövid,hogy a tökéletes embereket keresgéljük,mert igaz ami igaz:tökéletes ember nincs!Mindenkinek vannak hibái és ettől különlegesek.Komolyan 2006 óta próbálok netről pasizni,de nem megy.Eltűnnek,nyomulnak,nem az eseted,vagy ha az eseted három héten belül felszívódnak.Megmondom őszintén,hogy a neten rohadt nehéz rálelni az igazira!Aztán volt egy pillanatom,amikor elkezdtem gondolkozni.Arra gondoltam,hogy kamasz korom óta csak az igazit kerestem.Szerelemre vágytam.Lehet,hogy erre születtem, vagy nem tudom,de reménytelenül romantikus vagyok.  Nincsenek már nagy elvárásaim,csak annyi,hogy szeressen egy pasi és én is őt.Legyen a lelkitársam,a támaszom,a barátom és a szerelmem.Akivel átlehetne élni a boldog és boldogtalan perceket.Aki mellett tanulhatnék és tapasztalnék minden téren.(Mert ugye a "leghosszabb" kapcsolatom csak 3 hónap volt és 3 éve....Többre vágyom.25 évesen igényeim vannak.Szeretnék szeretni,ölelni,romantikázni.Lehet,hogy egy kapcsolat nem egy álom meló,mert azon is dolgozni kell,hogy minden rendben legyen.Az ember így ismeri meg a másikat.Megtanulja kezelni a dolgait és tudja,hogyan működik a másik.Ez a baj,hogy sose fogom tudni,hogy egy pasi,hogyan működik,tényleg tud-e úgy szeretni,ahogy mondja?Nem pedig átver és lefekszik velem és három hónap után eldob.Tartós kapcsolat,amiben két ember kommunikál egymással.Mert megkell beszélni a dolgokat.Vannak dolgok amiket komolyan kell venni.Különben nem tudod mire vágyik a másik.Nem szabad elfordulni a másiktól és éppen ez a baj.Az emberek menekülnek a beszélgetés elől.Félnek,vagy nem akarják tudni,hogy a másik mit szeretne mondani.Fél változtatni,fél szakítani,de ha már nem bírja a bújkálást akkor szakítanak.Facebookon is nagy divat minden héten állítgatni a státuszokat,hogy kapcsolatban,házas és három nap múlva újra egyedülálló és jönnek a csodálkozó és rinyáló kommentek.A többit úgyis tudjátok,nem részletezem. Lehet,hogy még nem állok készen erre az egészre, majd idővel úgyis lecsap rám a nagy szerelem! Hiszek benne, hiszen majd ez is összefog jönni. Mert megtanultam: csak pozitívan lehet túlélni a nehéz időszakokat!